Librarium

George R. R. Martin: Trónok harca

2011. december 14. - winrudi

Sok hónapos ácsingózás után végre elolvastam a közel 900 oldalas fantasy üdvöskét, melynek íróját sokan Tolkien méltó utódjának és a műfaj megújítójának tartják. Gyakorlatilag mindenki oda van érte, aki már a kezébe vette. Volt egy halvány sejtésem, hogy talán én leszek az egyedüli, akinek nem tetszik majd, de fel kellett ismernem: beálltam a sorba. A rajongók hosszú sorába.

Az 1948-ban született Martin fantasy, horror és sci-fi író, leghíresebb műve pedig A Jég és Tűz dala ciklus, melynek első kötete a Trónok harca, először 1996-ban látott napvilágot, ezt azóta három másik követte. A most soron következő – ötödik – kötet idén nyáron jelent meg a tengerentúlon, a magyar kiadás még várat magára. Az első könyv azóta ha nem is a filmvásznon de - tv adásban -  megjelent, hiszen idén tavasszal az HBO forgatott belőle sorozatot, nemsokára bemutatják a második kötetet feldolgozó, új évadot is.

Martin nagyon fiatalon kezdett írni, ez a tevékenység azóta végigkíséri életét, a főiskolán is újságíró szakon szerzett képesítést, majd néhány év különféle munkát követően 1979-ben főállású író lett. A nyolcvanas években Hollywoodban is dolgozott, de nem látta megvalósulni sorozatötleteit, így ismét a regényírás felé fordult, ennek eredménye a Trónok harca.

Mint ahogyan említettem, olvasás előtt a könyvről kizárólag pozitív kritikát hallottam, kis túlzással nem találtam róla egyetlen rossz szót sem az internetes fórumokon, pedig alaposan körbenéztem. Persze a nagy érdeklődés és elismerés mellett maga a történet is felkeltette az érdeklődésemet, de mégis talán az motivált legjobban: mi lehet ez, ami mindenkinek tetszik?  

A cselekményről minden spoilert mellőzve annyit, hogy Westerosban, egy középkori körülmények között létező lovagkirályságban bonyolódik, ahol a sárkánykirályok, a Targaryen dinasztia uralkodott, majd elűzésük után a Baratheon és a Lannsiter házak kerültek a hatalomba és annak közelébe. Fontos szerep jut még a történetben a Starkoknak, akik az északi Deres urai. 

Ha valakit első olvasásra taszít a fantasy köntös, ne rettenjen el, én sem tartozom kifejezetten a műfaj követői, rajongói közé, – ilyen jellegű olvasmánynak szinte kizárólag a Gyűrűk urát tudnám felhozni – de ez a mű mégis lenyűgözött. A fantasy történetekre jellemző mágia szerepeltetése itt elég csekély mértékű, a könyv 99%-a középkori kalandregényként élvezhető. 

A kezdéshez egy jó tanács: az olvasás előtt mindenki tisztítsa ki elméjét és állítsa maximumra a koncentrálóképességét, ugyanis az első 80-100 oldalon szinte folyamatosan kerülnek elő az újabb és újabb szereplők, különféle családi kapcsolatokkal, múlttal és érdekellentétekkel, úgyhogy ha nem figyelünk, könnyen elveszhetünk a szereplők rengetegében. Azonban nagyjából az említett mennyiség elolvasása környékén, tökéletes időzítéssel hirtelen beindul a cselekmény, – és nem is lassít le többet – ennek köszönhetően meglepően gyorsan tisztába jövünk a szereplők viszonyával, ezzel válik élvezetessé a könyv. 

A Trónok harca sajátossága, hogy nem egy helyen, egy szereplővel kezdődik el és abból bomlik ki, hanem azonnal több ember szemszögéből látjuk az eseményeket. Így tehát Martin ugyan „elspórolja” a kezdeteknél az eseményeket, hogy legyen időnk megismerni a szereplőket, egyúttal rögtön az egész általa teremtet világ keresztmetszetét tárja elénk, ezért szükséges az említett nagyjából száz oldal, hogy beleszokjunk, de talán ez a világirodalom egyik olyan száz oldala, amit igazán megéri kivárni. 

Minden rövid fejezet – melyekből felépül a könyv – címe annak a szereplőnek a neve, akinek a nézőpontjából követjük az eseményeket, de Martin megtartja az E/3-as elbeszélést; a szereplőnek nem mászunk a fejébe, csak a vállára ülünk, hogy lássuk az eseményeket. Összesen nyolc szereplő vállát érintjük, nyolc nézőponton követjük végig a cselekményt, rövid idő után a nézőpontok közé igen nagy földrajzi távolságok kerülnek, így remek feszültségkeltő és egyben fenntartó elem, hogy gyakran 50-60, nem ritkán akár 100 oldalt is kell várnunk, hogy újra visszatérjünk egy-egy szereplőhöz, eseményfonálhoz. Ez alatt természetesen a falat kaparjuk kíváncsiságunkban, hogy megtudjuk mi is lesz az adott főhős további sorsa, de mivel minden szálnak megvan a maga érdekessége és izgalma, nem panaszkodhatunk. 

A szereplők nagyon jól kidolgozottak, szerencsére szinte nincs tisztán fekete vagy fehér karakter, világosabb vagy sötétebb szürkeségük emberivé teszi őket. Mindenkinek meglesznek a személyes kedvencei, kötelezővé teszem magamnak a választást, így az enyémek között mindenképpen szerepel Arya, Tyrion, Jon, Daenerys és természetesen még folytathatnám. 

A különböző és sűrűn változó nézőpontok és jól kidolgozott szereplők mellett nagy erősségei még a könyvnek a párbeszédek és az egyenletesség. Kitűnően adagolt, feszes és remek megszólalásokkal jellemezhető társalgásokra kell gondolni előbbi esetében, míg egyenletes színvonalra utóbbit olvasva. Ám nem csak a színvonal egyenletes, hanem a történések lefolyása is, nagy feladat lehetett ilyen nagy terjedelem esetében az ennyire mérlegen mérhető egyenletesség, de Martin kitűnően vizsgázott: nincsenek unalmas vagy ellaposodó szakaszok, a történet végig intenzív figyelmet tart fent az olvasóban. 

A Trónok harca fantasy, és bár nem igazán szeretem a kategorizálást, de szórakoztató irodalom, bár halványan többször felvet egy morális kérdést is, a szeretet és a becsület közti válaszút nehézségét; de elmondható, hogy kategóriájának egyik legjobbja, hiszen ha valami, akkor ez a könyv szórakoztat. 

Összességében kijelenthetem, hogy részemről igényelnék egy rémfarkast háziállatnak, és a szereplők legalább felének társaságában szívesen sétálnék egyet egy varsafákkal övezett istenerdőben, természetesen csak egy kancsó fűszeres és nehéz vörösbor elfogyasztását követően. A Trónok harca veszélyes könyv, a hatása alá kerít és halkan hív újabb és újabb fejezetek elolvasására, ha célcsoportot kéne megfogalmaznom, azt mondanám, olvasása nagyjából 99 éves korig ajánlott, hiszen ezt a regényt túlzás nélkül mindenki szeretni és élvezni fogja, aki egy kicsit is rajong az olvasásért és a történetekért. Ha úgy döntünk, hogy belekezdünk, egy dologra ügyeljünk: legyen kéznél a második kötet. 

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak! 

10/10 

George R. R. Martin: Trónok harca
896 oldal
Alexandra Kiadó, 2009.
Fordította: Pétersz Tamás
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Game of Thrones

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr133464314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.