Librarium

Burtonfogság Los Angelesben

2011. október 28. - winrudi

Börtönbe kerültem, de mivel önszántamból mentem oda, így sajnálom, hogy bezártságom nem tartott tovább másfél óránál. Börtönbe kerültem, még pedig nem másnak, mint a kortárs polihisztor, Tim Burton világának foglya voltam egy időszaki kiállítás erejéig. Beszámoló életem egyik legnagyobb élményéről.

E bejegyzés témáját tekintve szorosan nem kapcsolódik a Librariumhoz, de korábban már írtam Tim Burton Rímbörtön című könyvéről, itt utaltam is arra, hogy a későbbiekben a kiállításról is érkezik majd a bejegyzés, melynek megírására a Pongrác Kiadó kért meg - ezúton is köszönöm nekik az ösztönzést! A Tim Burton életművét bemutató időszaki kiállítás a Los Angeles County Museum of Arts (LACMA) Resnick pavilonjában látható 2011. május 29. és október 31. között.

Amikor év elején tudomást szereztem a kiállításról, már biztos volt, hogy a kérdéses időszak egy részében az Egyesült Államokban leszek, így tudtam: lehetőségem lesz élőben megnézni a tárlatot. Hogy ki is az a Tim Burton? Filmrendező, forgatókönyvíró, producer, grafikus és festő egy személyben. Egy modern polihisztor, akinek életéről akár a róla szóló Wikipedia szócikkből is tájékozódhatunk.

Visszatérve történetem fonalához: Los Angeles-ben tartózkodásunk egyik napjának délutánján, - a Warner Brothers stúdió meglátogatását követően - barátnőmmel buszra szálltunk és a LACMA felé vettük az irányt, amit a buszról leszállva pár perces séta után meg is találtunk. Életem párja nincs úgy oda a szóban forgó rendezőért mint jómagam, ennek fényében a jegyár - 20$ - sem annyira olcsó, így megállapodtunk, hogy amíg én csorgatom a nyálam, ő valahol a múzeum környékén megvár majd. A jegypénztárak körül szép, rendezett környék, székek és asztalok fogadtak minket. Barátnőmet az egyik asztalnál hagyva, a jegyemet megvéve izgatottan lépdeltem a már említett pavilon felé.

Az épületbe való belépéskor kezelték a jegyemet, majd jó szórakozást kívántak. Gondoltam, meglesz. A kiállítás ajtajában felajánlottak egy audio-guide-ot, de pénzspórolás céljából csak az ingyenes posztert fogadtam el. A belépésnél az első kép látványa fogadott, megadva a tökéletes alaphangulatot egy Tim Burton kiállításhoz, ami egyébként nem foglalt el többet néhány teremnél. Elöljáróban megemlítem, hogy sikerült is másfél óránál kicsivel kevesebb idő alatt bejárni, itt jöttem rá mennyire jó, hogy kint várnak rám - máskülönben ki tudja hány óra vagy nap múlva ráncigálnak ki a biztonságiak.

A kiállítás időrendben volt felépítve, így az első teremben Burton kezdeti éveivel ismerkedhettem meg, itt még iskolás korában készült, pályázatokra beküldött grafikái szerepeltek. A következő helyiségben már szobrokat, festményeket és rajzokat is láthattam. Már ebben az időszakban megjelent a sajátos Tim Burton hangulat, ami groteszk, abszurd, morbid és nem utolsó sorban rendkívül vicces. Személyes kedvencem egy rajzsorozat volt, ami különböző kifejezéseket figurázott ki képi formában. A szerelmes pár például aki épp "falta egymást", szó szerint egymás lábszárából harapott ki egy-egy darabot. Hát nem tündéri?

Ezekben a kezdeti éveket bemutató termekben a falakon plazma tévék kaptak helyet, melyeken folyamatosan Burton korai rövidfilmjeit adták. Innen egy az előzőekhez mérten egészen apró, átvezető szobába jutottam, ami a másik személyes kedvencemmé vált. Ez egy teljesen sötét, kerek helyiség volt, ahol csak UV-fény világított. A falak tele voltak különféle furcsa alakzatokkal, melyek világítottak a fényben, a szoba közepén pedig egy folyamatosan körbeforgó körhinta makett (szintén Burton alkotása) állt. Ez is visszaverte az UV-t, különféle spirál alakzatok, illetve lelógó tárgyak, például csontvázak jellemezték. Az összhatást egészen félelmetes zene teljesítette ki, amely olyan volt, mintha éppen az űrlények támadásához adna aláfestést. Az első sokk azt hiszem itt ért, hiszen a félhomályban, az egyik falba süllyesztett vitrinből Oogie Boogie bábja rémlett elő a Karácsonyi lidércnyomás c. Burton-filmből.

Innen kellően felvillanyozott állapotban sétáltam át oda, amit a filmes szobának nevezhetnénk. Itt Tim Burton élőszereplős alkotásaiból való jelmezek és használati tárgyak voltak kiállítva. A macskanő ruhától kezdve, a Batman film Pingvinjének babakocsiján és a Batman maszkokon át, egészen Ollókezű Edward ruhájáig (második sokk). Ha ez még nem lenne elég, Ollókezű Edward egyik "olló keze" egy külön vitrinben kapott helyet. Természetesen a ruhák már nem Burton alkotásai, de a falakat végig különféle saját kezű tervek és rajzok övezték.

A következő teremben ért a sokkok sokkja, hiszen itt kizárólag a Karácsonyi lidércnyomás bábjai, kellékei szerepeltek. Egy óriási vitrinben állt egymás mellett az összes főbb szereplő, amit hosszú percekig szemléltem. Egy külön vitrinben voltak - a főszereplő - Jack különféle arckifejezéseit ábrázoló bábfejek, hosszú pálcikákra tűzve. Ez előtt állva egy szintén látogató férfi hol rám, hol pedig a vitrinre emelte a tekintetét. Miután észrevette, hogy kérdő arckifejezéssel nézek rá, rögtön szabadkozott: csak próbálja megtalálni a pólómon lévő bábfejet. Mondanom sem kell, természetesen egyetlen, Jack mosolygó fejét ábrázoló Karácsonyi lidércnyomásos pólómat viseltem.

Innen fájó szívvel idővel kénytelen voltam továbbállni az utolsó nagyobb terem felé, itt ért azonban azt hiszem a kegyelemdöfés. A falon óriási polaroid képek fogadtak, majd pedig a "maradék" Burton-filmek kellékei. Kezdve a Támad a Mars! c. film ufóiról készült tervrajzokkal, bábukkal; folytatva Sweeney Todd pengéivel (!) és a Majmok bolygója két sisakjával, végül pedig az Álmosvölgy legendájában szereplő Madárijesztő ruházatával, illetve a Fejnélküli lovas köpenyével, valamint a Halott menyasszony főbb szereplőinek bábjaival. Ebben a teremben kaptak helyet a Rímbörtön című kötet szereplőinek kis szobor formákban megalkotott szereplői is, mindegyikük mellett a róluk szóló versikék eredeti kézirataival.

Itt már úgy éreztem, hogy befogadhatatlan az élménymennyiség, így csak körbe-körbe mászkáltam, míg végül már úgy éreztem: muszáj mennem. Innen egy világos, csupa ablak kis terembe vezetett az út, ez volt a kiállítás utolsó állomása. Itt néhány légbábu lengedezett, Burton 2010-es, vagy 2011-es alkotásai. Úgy néztek ki, mint a diszkók előtt sokszor helyt kapó hirdető, alulról levegővel fújt alakok. Ezek természetesen rémisztőek és fekete-fehér csíkosak voltak.

Innen már csak egy helyiség várt: a shop. Itt különféle szuvenírek, DVD-k, könyvek, táskák és egyéb ajándéktárgyak fogadtak, de alig vettem valamit - borzasztóan drágák voltak. Kifelé menet a biztonsági őrt megkérdeztem, hogy ha visszajövök lefotózhatom-e a bejárati óriás szájat, - a kiállításon tilos a fotózás, így a gépet a barátnőmnél hagytam - azt mondta, hogy igen, az az egyetlen dolog amit le lehet fényképezni. Így tehát barátnőmmel - aki időközben fokozhatatlan hangulatomat egy elemmel még javította: friss hírként újságolta, hogy januárban Coldplay koncert lesz Pesten - egy-egy kép erejéig visszatértünk a bejárathoz.

A LACMA előtt álló híres lámpák lefényképezése után - immár együtt - egy másik busz felé sétáltunk tovább, hogy megnézzük a Rodeo Drive-ot. Mondanom sem kell, hogy a LACMA kiállítása több volt, mint kiváló, minden bizonnyal életre szóló élmény. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez volt a nyaram legjobb napja. Merne bárki ellenkezni ezzel?

(A második képen a belépőjegy, az utolsón pedig a LACMA híres lámpái, Chris Burden: Urban Lights című 2008-as alkotása látható.)

A kiállítás honlapja: Tim Burton kiállítás, LACMA

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr663336693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

komplikato 2011.10.29. 21:27:35

Nemrég kikerült a YouTube oldalára a mester egy 1984-es alkotása a Frankenweenie. Állítólag ez egy hosszabb színes film lett volna a Disney részére, a kisfiúról aki a halott kutyáját visszahozza ... de a stúdió túl ijesztőnek találta. Így maradt egy kb. 40 perces fekete fehér verzió. Érdemes ránézni, mert elég sok beállítás, tárgya, stb. van benne ami már akkor egyedien "burtonös" volt.

winrudi 2011.11.01. 13:23:26

@Kompli: Köszönöm a hozzászólást! :) Azt hiszem, ezzel kapcsolatban is szerepeltek rajzok a kiállításon, de annyira lekötötte a figyelmemet minden, amit amúgy is ismerek, hogy azoknak már nem maradt hely a fejemben. :D