Librarium

Norman Davies: A varsói felkelés

2011. április 08. - winrudi

"VARSÓNAK - és mindazoknak, akik - történjék bármi - harcolnak a zsarnokság ellen" szól e könyvóriás ajánlása. E könyvé, amely méltó és szép emléket állít a varsói felkelésnek; miközben olvasmányos, hiteles és valljuk be őszintén: kihagyhatatlan.

Az 1939-es születésű Norman Davies, napjaink egyik legelismertebb brit történésze. A varsói felkelés című könyvében újszerű megközelítésben, a helyi források és a túlélőkkel, valamint a túlélők utódaival készült interjúk felhasználásával alkotta meg a téma alapművét. Ebben nyelvi nehézségek nem hátráltatták, hiszen PhD tanulmányait Krakkóban végezte el, majd több Lengyelországgal foglalkozó könyv megírása után, egy lengyel nőt vett feleségül, akivel azóta felváltva élnek Oxfordban és Krakkóban.
Ez munkásságára is hatással van, hiszen a legnagyobb tisztelettel és alázattal közelít a témához. A könyv megírását bizonyára hosszas kutatás előzte meg, hiszen a végeredmény egy rendkívül alapos, minden részletre kiterjedő szakkönyv lett.
Davies az előzményeket és az események utóéletét is legalább olyan alapossággal tárja elénk, mint könyvének fő témáját, nem hiába a közel 1000 oldalas terjedelem.

A varsói felkelés a XX. század egyik keveset tárgyalt, ám egyúttal nagyon jellemző, egyik legtragikusabb eseménye. Elszánt, szabadságvágyó lengyeleknek a német megszállók ellen folytatott harcának története, melynek elbukásához nagyon nagy mértékben hozzájárult nem csak a Szovjetunió, de a nyugati szövetségesek magatartása is.

A könyv nagy pozitívuma, a szerző által csak "kapszuláknak" nevezett rengeteg forrás felvonultatása. Különféle naplórészletek, visszaemlékezések ezek lengyelek, németek és britek tollából.

Davies egyik legnagyobb erőssége, hogy nem használ kettős mércét. Egyenlő távolságot tart és egyformán ítéli el mind a nemzetiszocialisták, mind a kommunisták rémtetteit - ahogyan napjaink történészének és végső soron minden egyes embernek tennie kell(ene).

Kinek ajánlanám a könyvet? A legkisebb túlzást is mellőzve: mindenkinek. Kötelező olvasmány ez a történész számára éppúgy; mint a kicsit is gondolkodó, a múlt iránt akár csak a legkisebb mértékben is érdeklődő ember számára is. Kiviláglik belőle a XX. század igazi arca, benne Lengyelországgal, a náci Németországgal, a Szovjetunióval, Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal.

10/10

Norman Davies: A varsói felkelés ("A '44-es varsói csata")
972 oldal
Európa Könyvkiadó, 2008
Fordította: Dr. Molnár György
A fordítás alapjául szolgáló mű: Norman Davies: Rising '44. The Battle for Warsaw

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr902809119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.