Librarium

Librarium


Keserű kis semmiségek

2014. november 06. - winrudi

Milyen nagyon jó döntés részemről volt beválogatni a Semmi kis életeket a várólista csökkentés idei tizenkét kötete közé, mert így egyáltalán elolvastam, ez ugyanis nem igazán szokásom elsőkötetes magyar szerzők esetében. Sőt, elsőkötetes bármilyen szerzők esetében sem…

Tovább

Bebábozódni a Szovjetunióban

A várólista csökkentés arra is jó, hogy végre olyan írók kötetei is sorra kerülhessenek, akiktől már nagyon régóta tervez olvasni valamit az ember, de valahogy mindig van egy másik újdonság, vagy egy rég áhított klasszikus, amit szívesebben olvas el az ember. Most végre…

Tovább

Őrizem az eszed

Ez a bejegyzés egy újraolvasásról fog szólni, ugyanis Az emlékek őre nekem újraolvasás. Ez bizony ritkaságszámba megy nálam, a Harry Potterek és A gyűrűk ura mellett szerintem féltucatnyi olyan könyvet sem tudnék felsorolni, amit egynél többször olvastam volna. Ezt a regényt a…

Tovább

Akarsz-e játszani?

Volt itt ez a csúnya dolog nyáron, ez az olvasási válság (ha van olyan elvetemült, aki több bejegyzésemet is olvassa egymás után, megnyugodhat, több bejegyzésben már nem fogom ezt megemlíteni) aminek köszönhetően hetekre kényszerű búcsút mondtam az olvasásnak. A Beszélnünk…

Tovább

Gyűlöletbeszéd

Lionel Shriver regénye, a Beszélnünk kell Kevinről az idei várólista csökkentésem darabja. Vitathatatlan, hogy az egyik legzseniálisabb könyv, amit valaha olvastam, de ezzel együtt be kell vallanom, hogy szinte leírhatatlan mértékben gyűlölöm és talán haragszom is rá. Ebből…

Tovább

125% múltidézés

Súlyos elmaradásokkal ért véget számomra a nyár a blogolás terén, az alábbi is egy júniusi olvasmány, így az értékelés biztosan nem lesz már teljes értékű, de azért igyekszem. Az Ötnegyed narancs már régóta megvan Joanne Harristől, és valamilyen könnyed és nyári…

Tovább

Rossz csillagzat

Itt van ez a Csillagainkban a hiba kötet, amit vagy egy éve nyertem talán a kiadó facebook oldalán, amikor szavazni kellett a megjelenő könyv borítójára. Szerintem fogalmam sem volt, hogy mi ez, de híresen szeretek szavazni (legyen szó bármiről is), így rányomtam az egyik verzióra,…

Tovább

Száll a Kakukk pénzére

Annak ellenére olvashatjuk a Harry Potter-sorozat szerzőjének újabb felnőtteknek szóló regényét, hogy a J.K. Rowling névvel találkoznánk a borítón: az írónő ugyanis tavaly Robert Galbraith álnéven kezdett krimisorozat írásába, melynek első része, a Kakukkszó immár magyarul…

Tovább

Apa elment tejért

A tavalyi Óceán az út végén után, az idei Könyvhétre is új könyvvel jelentkezett az Agave a kortárs irodalom Tim Burtonjétől. Neil Gaiman határtalan fantáziája ezúttal egy gyerekkönyv keretei között szárnyal szabadon, mindez hangsúlyos mondanivalóval és Skottie Young…

Tovább

Egy város tragédiája

Ungváry Krisztián könyve, a Budapest ostroma megkerülhetetlen könyv a második világháború magyar története iránt érdeklődők számára, hiszen a fővárosért folytatott hosszú, véres, és rendkívül pusztító küzdelem az egész világháború egyik nagyon fontos eleme volt. A…

Tovább

Humortalan western komédia

Seth MacFarlane kitalálta a Family Guyt, az American Dadet, a Cleveland Showt; megírta és megrendezte első egész estés filmjét, a Tedet; ugyanezt most véghezvitte a Hogyan rohanj a vesztedbe című filmmel, majd fogta magát és megírta utóbbit regényként is. Nem emiatt fog rá…

Tovább

Nem jobb, vagy rosszabb: más

Ott van a Végjáték, Orson Scott Card zseniális sci-fije, ami azon túl, hogy izgalmas és akciódús, bőven feszeget filozofikusabb kérdéseket és sokkal mélyebb puszta csihi-puhinál. Aztán jön egy folytatás, A holtak szószólója, amit nyugodtan lehet akár önmagában is értelmezni,…

Tovább

Levelek Lillitől

Martin Doerry könyve, a "Megsebzett szívem" - amit az idei várólista csökkentés alkalmából olvastam - nagyon érdekes darabja a holokausztirodalomnak. A szerző ugyanis megjegyzéseivel és összekötő szövegekkel ellátva saját nagymamája levelezését adta ki, ami azért fontos…

Tovább

A barkácsmese vége

Az első két részt magyarul kiadó Ad Astra háza táján bekövetkezett változások nyomán sajnos megkésve, de végül mégis megérkezett magyarul Scott Westerfeld ifjúsági steampunk trilógiájának zárókötete, a Leviatánt és a Behemótot követő Góliát. A szerző ezúttal sem…

Tovább

Mindennapok a függöny mögött

A Vasfüggöny című könyvében Anne Applebaum az alcímhez hűen azt mutatja be a legmesszemenőbb alapossággal, hogyan, és milyen változatos eszközökkel törte meg, formálta saját képére a Szovjetunió, a második világháború győztes hatalma, a későbbi hidegháborús időszak…

Tovább

Óda a nőhöz és a sörhöz

A Sörgyári capriccióban Hrabal egy idilli, cseh kisváros őrült mindennapjait mutatja be a húszas években, a béke és boldogság idejében, melynek önfeledt, szinte hedonista világa feszítő ellentétben áll a regény születésének idejével, 1970 napjaival. Bohumil Hrabal…

Tovább

Tizennégy kicsi paranoiás

A halál útvesztője tipikus Dick-regény, hiszen azon túl, hogy izgalmas science fiction, egyúttal az istenségről való filozófiai elmélkedés, ezáltal a puszta szórakoztatás mellett - amit mint talán kitűzött célt egyébként tökéletesen teljesít - van egy mélyebb síkja is,…

Tovább

Szeretkezz, ne háborúzz!

A Szigorúan ellenőrzött vonatok zseniális szatíra arról, hogyan zakatol be a háború a kisemberek életébe, mint a címbéli vonatok a pályaudvarra, miközben tele van humorral, életigenléssel, szerelemmel, erotikával, erős szimbólumokkal és valami sajátos kelet(?)-európaisággal,…

Tovább

A horogkeresztet vörös csillagra cserélni

Sofi Oksanen legújabb könyve, a Mikor eltűntek a galambok magyar kiadójánál, a Scolarnál az éppen zajló XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, melynek egyben díszvendége is a szerző. Az új regényt egyesek a Tisztogatásnál is jobbnak tartják, ami talán nem igaz,…

Tovább

A józan ész diadala

A magyarul a könyvfesztiválra megjelenő Én és az iszlám egy fiatal fiú fejlődéstörténete, aki a vallással kapcsolatos kételyek megfogalmazásától egyfajta szellemi megvilágosodásig jutott el, de ennél sokkal több: amellett, hogy az Arab Tavasz szellemi előtörténete, kiemeli…

Tovább

Bűnösök a légycsapó alatt

Nem véletlenül övezi sűrű díjeső a Tisztogatást, Sofi Oksanen fő művének tartott könyvét, ami vélhetően az is, legalábbis ezidáig mindenképpen. Nagyon fontos kötet, és annyi mindent magán hordoz, annyi sokfélét ad át olvasójának, hogy borzasztóan nehéz bármit is írni…

Tovább

A remény 50 árnyalata

A litván származású amerikai írónő, Ruta Sepetys első regénye, az Árnyalatnyi remény annak a több százezer embernek állít emléket, akiket a szovjet terror áldozatául esve legtöbbször különösebb ok nélkül családostul munkatáborokba hurcoltak, ahol szörnyű körülmények…

Tovább

Élet a bulimia és a Szovjetunió árnyékában

A jövő hétvégi XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz Sofi Oksanen finn író, aki első, Sztálin tehenei című művében életrajzi elemeket felvonultatva mesél női sorsokról, kettős identitásról, szovjet elnyomásról, kisebbségi létről és…

Tovább

Hosszú pillantás a jövőbe

Kim Stanley Robinson 2312 című könyvében háromszáz évet ugrik előre az időben, hogy szinte elképzelhetetlen alapossággal mutassa be az emberiség jövőjét biológiai, orvosi, művészeti, filozófiai, nemi, csillagászati kérdések és sok egyéb téma felvetése és tárgyalása…

Tovább

Magyar foglyok a Szovjetunióban

Milyen hadműveleteket követően estek szovjet hadifogságba magyar katonák? Milyen körülmények között hurcolták el a szovjetek a polgári lakosság tagjait? Hányan lehettek a foglyok összesen? A Szovjetunió melyik részeire kerültek magyar foglyok? Milyen volt a tábori élet, a…

Tovább
süti beállítások módosítása