Librarium

Librarium


Kepes András Világképe

2016. október 13. - winrudi

A 2011-ben kiadott Tövispuszta című regénye után 68. születésnapjára új kötettel jelentkezik Kepes András. A Libri Kiadónál megjelent Világkép című könyvében a világlátott újságíró jelenünk civilizációiról, a különböző kultúrák találkozásának problémáiról, egyénekről, emberről és társadalomról fejti…

Tovább

Szavakba öntött bánat

A gyönyörű című Egyezer tündöklő nap szomorú könyv. Nem az a rövid rosszkedvet okozó fajta, és nem is a folyamatos zokogásra sarkalló. Annál sokkal több. Olyan, mintha Khaled Hosseini egy unalmas hétfő délután véletlenül megnyitotta volna a Szomorúság hordójának csapját,…

Tovább

Keserű kis semmiségek

Milyen nagyon jó döntés részemről volt beválogatni a Semmi kis életeket a várólista csökkentés idei tizenkét kötete közé, mert így egyáltalán elolvastam, ez ugyanis nem igazán szokásom elsőkötetes magyar szerzők esetében. Sőt, elsőkötetes bármilyen szerzők esetében sem…

Tovább

Ezeket olvassuk az ősszel

Az előző bejegyzésben a közelmúltban megjelent, a figyelemre érdemes köteteket vettem sorra, most pedig a várható megjelenések között nézek körül ígéretes könyvek után kutatva. Szerencsére azért nem kell annyira meresztgetni a szemünket, lesz mit olvasni az ősz második…

Tovább

Életek láthatatlan hálója

Egy kicsit félve vettem a kezembe az És a hegyek visszhangozzákot, miután Khaled Hosseini másik regénye, a Papírsárkányok annyira tetszett. Tartottam tőle, hogy az csak valamiféle véletlenségből, egyszer jól sikerült könyv volt, de közben valami ösztönösen azt súgta, hogy ez…

Tovább

Felnőtt mese Afganisztánból

Tavaly jelent meg a Libri Kiadónál Khaled Hosseini legújabb kötete, az És a hegyek visszhangozzák. Ennek kapcsán a kiadó a szerző egy magyarul korábban már kiadott művét is újra megjelentette, a Papírsárkányokat, melyből sikeres filmváltozat is készült. Khaled Hosseini…

Tovább

Vérszegény vámpírhistória

A vértanú Benedek Szabolcs vértrilógiájának befejező része, A vérgróf és A vérgrófnő után. Míg az első kötet 1910-ben, a második 1916-ban, az utolsó 1918-ban játszódik, nagyrészt. Legnagyobb sajnálatomra a részek előrehaladtával egyenletes színvonalcsökkenés figyelhető…

Tovább

"Mosolyogj sokat, kérlek!"

Szeretnénk jót tenni valakivel és tartalmas, értékes, de egyben szórakoztató ajándékkal kedveskednénk neki karácsonyra? Mindemellett az illető igen gyakran hajlamos a panaszkodásra és a pesszimizmusra? Ez esetben ne habozzunk: térjünk be egy könyvesboltba és vegyük meg neki…

Tovább

Újra itt van

Első könyvének magyar nyelvű megjelenése alkalmából hazánkban is járt az egyébként magyar felmenőkkel is bíró Timur Vermes, aki Nézd, ki van itt című regényében a jelen Németországába helyezi Adolf Hitlert, és lényegében az ő új könyvét írja meg, kiadós…

Tovább

Ezeket olvassuk ősszel

Lassan egy hete vége a nyárnak, bár az időjárást elnézve ez komolyabban csak hajnalban és esténként érződik. Nem úgy a könyvkiadásra terelve figyelmünket: a szokásos nyári uborkaszezont követően ugyanis a következő hónapokban jobbnál jobb kötetek megjelenése várható.…

Tovább

Ősszel jön magyarul a Hitler-sikerkönyv

Az idei ősz könyves téren több ígéretes megjelenést is hoz majd, ezek közül is kiemelkedik azonban Timur Vermes elsőkötetes német szerző könyve, a Nézd ki van itt, ami a Libri Kiadó gondozásában várhatóan szeptember 9-én kerül a hazai boltokba. Timur Vermes (1967-)…

Tovább

Újra kiadják az Erőss-könyvet

Tavaly októberben jelent meg a Libri Kiadónál az újságíró Földes András Erőss Zsoltról szóló kötete, A Himalájánál magasabbra. Az elmúlt napokban a leghíresebb magyar hegymászó élete tragikus véget ért, ezzel a könyv szomorú aktualitást nyert. A javított és egyben…

Tovább

Tavaszi könyvszüret

A karácsony előtti heteket leszámítva a tavaszi időszak a könyvkiadás legintenzívebb szakasza az évben, ezért most a két hét múlva érkező XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál előtt körbenézünk a kiadók háza táján, szubjektíven végigmazsolázva a nemrég megjelent, a…

Tovább

Descartes, hó és narancsillat

A skandináv hangzású írónév, a fülszöveg és a túlzás nélkül gyönyörű borító nagy várakozásokat kelt Mette Jakobsen Minou szigete című könyvét a kezébe vevő olvasóban, melyre még A kis herceghez és A végtelen történethez való hasonlítás is rátesz egy lapáttal. A…

Tovább

A magyar hópárduc meséje

A magyar hópárduc év közben az Alpok és a Tátra vonulatain fordul elő leginkább, majd minden évben a Himalája több ezer méter magas csúcsain találkozhatunk vele. Találkozhatnánk, ha arra járnánk. Különös ismertetőjelei a jó hidegtűrés és az elszántság. Jellemzően bátor…

Tovább

Benedek Szabolcs: A vérgrófnő

A vérgrófnő egy könyvtrilógia második része, a tavasszal megjelent remek indító kötetet, A vérgrófot követi a sorban, melyet a hírek szerint jövő tavasszal megjelenő A vértanú zár majd le. Úgy tűnik azonban, hogy A vérgróf túlságosan erős kezdésnek bizonyult, a folytatás…

Tovább

Claudio Magris: Hangok

Két vágymonológot tartalmazó apró, de annál erősebb kötet, az előző havi könyvfesztivál olasz díszvendég írójától. A Hangok történetei most először olvashatóak magyarul, a Libri Kiadó új, szépirodalmi sorozatában Juan Pablo Villalobos Bunkerzsúrjával és Magris…

Tovább

Juan Pablo Villalobos: Bunkerzsúr

Olvastam már néhány könyvet, de azt hiszem, hogy mexikói szerző műve még sosem akadt a kezembe. Most azonban a Bunkerzsúrt, ezt a Libri Kiadó gondozásában megjelent kék-sárga szépséget olvastam el, melyet egy számomra ismeretlen író, figyelemfelkeltő cím, rövid terjedelem és…

Tovább

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Számomra eddig ismeretlen, kortárs, magyar szerző és egy manapság csontig lerágott téma a fülszövegben: vámpír. Első - sőt második - ránézésre jellemzően nem annak a könyvnek tűnt, amit azonnal elolvasnék, de ekkor felbukkant emlékezetemben Kondor Vilmos hasonló karakterű…

Tovább

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Először az összesen 11 Oscar-díjra jelölt új Scorsese-filmről hallottam, aztán még mielőtt utánaolvastam volna a történetnek, kiderült, hogy ez egy könyv adaptációja. Így jutottam el Brian Selznick formabontó művéhez, melynek olvasásához gyanútlanul nekiállva még nem…

Tovább
süti beállítások módosítása