Librarium

Librarium

Mitől vagyunk azok, akik?

2015. december 13. - winrudi

Az Unio Mystica kiadó jóvoltából végre magyarul is megjelent Orson Scott Card méltán nagy hírű sci-fi sorozatának negyedik, egyben utolsó része is, Az elme gyermekei. A kötet a Végjátékot, A holtak szószólóját és a Fajirtást követi, lezárva a sort. A könyv méltó befejezése ennek a remek sorozatnak, és bár az olvasmányélményt tekintve elmaradt a második és harmadik részektől, ennek ellenére sincs miért szégyenkeznie, hiszen minden ott van benne, amiért szeretni lehet ezt a regényfolyamot. Meg Orson Scott Cardot.

elme_gyermekei.jpg

Mondhatom talán, hogy a megszokott módon főleg nem a cselekmény részleteiről lesz szó a bejegyzésben, de szintén szokás szerint mivel egy sorozat negyedik kötetéről beszélünk, elkerülhetetlen egy-egy spoiler érintése, hiszen ezek hiányában jóformán semmit sem tudnék írni a könyvről. A történet ott folytatódik, ahol a harmadik rész abbamaradt, újra itt van a Hangykirálnyő és a hangyok, a pequeninók és persze az emberek, akik Lusitania bolygón továbbra sem számíthatnak sok jóra, hiszen többek között a descolada vírus elterjedésétől való félelem okán leginkább a pusztulás vár rájuk, már ami a jövőjüket illeti.

A regény egyik fontos vetülete tehát a továbbra is ez, a fajirtás problematikája. A téma ismét azokat a súlyos kérdéseket veti fel, hogy mégis ki, vagy mi számít értelmes lénynek; vagy hogy a legjobb védekezés a támadás-e, és jó tanácsadó-e a másiktól való félelem. Félelem az ismeretlentől, félelem a különbözőtől. A félelem, ami ahhoz vezethet, hogy egy másik fajt raman helyett varelseként kezeljük, azaz ellenségnek kiáltsunk ki, ami okot adhat akár egy faj kiirtására is. Igen ám, de ez viszont azzal a veszéllyel fenyeget, hogy mi magunk vagyunk varelsék és nem a másik.

Orson-Scott-Card.jpgOrson Scott Card

Jól látszik, hogy a regény cseppet sem kevésbé filozofikus, mint az előző részek, sőt. Talán itt kapja a legnagyobb hangsúlyt a filozófia, még ha nem is terjedelmét, de sokkal inkább a felvetett kérdések mélységét és komolyságát illetően. A fajirtáson túl ugyanis ott van még az aiúa és az Odaát kérdése is, melyek sokkal inkább vallási mint filozofikus kérdések és a lélek, a túlvilág, valamint a Mennyország megfelelőiként egészen transzcendens árnyalatot kölcsönöznek a történetnek. Ehhez kapcsolódik a könyv két legizgalmasabb témája közül az egyik, még pedig Ender lelkének három részre szakadása (talán ez a három sem éppen véletlen, valahonnan ismerősnek tűnhet a három, mégis egy motívuma), ami megint izgalmas vizekre kíséri el az olvasót. Mitől lesz valaki az, aki? Az emlékeitől? A lelkétől? A személyiségétől? Mégis mi választja el ezeket egymástól, ha elválasztja egyáltalán?

És persze ott van a legfontosabb és legizgalmasabb. Jane, az előző kötetekből megismert mesterséges intelligencia, akit teljes öntudatra ébredvén a megszűnés, a halál réme fenyeget. Ebből következik, hogy ha meg tud halni, akkor ez azt is jelenti, hogy korábban élnie is kellett. Immár ő, és nem pedig Ender a történet központi alakja, körülötte bonyolódik a cselekmény, a vezérmotívum az ő útkeresése, küzdelme a létezés jogáért, amiben a többiek igyekeznek segíteni, miközben saját túlélésükért is küzdenek, hogy elkerülhessék a fajirtást.

Card remek stílusban, és a rá jellemző jó értelemben vett értelmiségi intelligenciával közelíti meg a témáit, továbbra is képes egy-egy problémát több, egymással ellentétes szemszögből is megvizsgálni, bemutatni, sőt: érveket is felsorakoztatni valami mellett és ellen is. Ez önmagában nem tűnik nagy szónak, de jobban belegondolva az emberi értelem egyik legalapvetőbb vonása - lenne, ha az emberek sajnos túlnyomó többsége ne lenne teljességgel képtelen az alkalmazására. Szerencsére Card esetében ez nincs így, aki ezzel pedig egyfajta empátia szakkörré emeli a sorozat minden darabját. A záródarab az eddigieknél talán egy hajszállal ráérősebb és lassabb, ami nem jelenti azt, hogy vontatott lenne a cselekmény, csak filozófiai kérdések - legalábbis számomra - az előbbit háttérbe szorítják, ami a legkevésbé sem hátrányára, sokkal inkább előnyére válik a regénynek, mélyen elgondolkodtató, komoly darabbá téve azt.

10/9

A kötetet köszönöm az Unio Mystica kiadónak!

Orson Scott Card: Az elme gyermekei
352 oldal
Unio Mystica Kiadó, 2015.
Fordító: Hargittai Krisztina
Eredeti cím: Chlidren of the Mind

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr798168462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása