Librarium

Librarium

Trilógiát írnál? Így rontsd el a végét!

2015. május 12. - winrudi

Miután olyan sokáig halogattam Az éhezők viadala-trilógia elolvasását, idén január-februárban végre sorra került a három kötet. Az éhezők viadala egy érdekes, és tisztességes trilógia indító kötetnek bizonyult, a Futótűzzel elérte a csúcsát a sorozat, ami az átalakulás bemutatásával igazán érdekesnek és kiválónak bizonyult. Nem úgy A kiválasztott, ami biztos zuhanórepülést jelentett. Most, néhány hónap homályából azért pár gondolatot a zárókötetről is összeszednék.

mockingjay.jpg

Ebben a bejegyzésben nem fogom mellőzni a spoilereket, úgyhogy aki még nem olvasta a harmadik kötetet, sőt az első kettőt sem, annak nem igazán ajánlom az írás végigolvasását, kivéve ha nem zavarja, hogy megtud egyet-mást a cselekmény konkrét alakulásáról. A sorozat első része szerepéhez hűen felvetette az alaphelyzetet, bemutatta a világot és megismertette velünk a szereplőket. Ezen túl elkalauzolt minket az Éhezők Viadalára, ami egy disztópiába oltott kalandregényként tette próbára a szereplőket. A második rész aztán egy kis időbeli csúsztatást követően gyakorlatilag ugyanarra a sémára épült fel, mármint a Viadalt illetően, tehát végeredményben hasonló volt maga a történet, de mégis jobbá vált, azzal, hogy a tinik küzdenek az életükért kezdett átalakulni egy egész országra kiterjedő forradalommá, polgárháborúvá.

A harmadik résztől tehát kiforrott rendszerkritikát és sok izgalommal fűszerezett küzdelmet vártam, de egyiket sem kaptam meg igazán. Az utolsó regényre ugyanis Collins kénytelen volt elhagyni a bevált sémát, még pedig a Viadal köré építkezést, bár nem tudom, hogy ez volt-e a végső ok, ami a végeredményhez vezetett, de ennek elhagyásával a korábbi jól szerkesztettség helyett valahogyan teljesen kuszává és határozott felépítettség nélkülivé vált a történet. Abban ugyanis a leghangsúlyosabb nem más, mint Katniss szenvedése, amit nyugodtan lehetne akár nyafogásnak vagy hisztinek is bélyegezni. Természetesen nem gépről, hanem mégis csak egy tinédzser lányról van szó, tehát a belső lelki vívódás ábrázolása nem elítélendő dolog, főleg hogy végül ő vált egy egész politikai mozgalom fecsegőposzátájává, jelképévé, de semmi esetre sem ilyen stílusban és mértékben. Az egész megjelenítése idővel nagyon is egysíkúvá válik, Katniss ugyanis nagyjából öt oldalanként felveti gondolatban, hogy mégis mi lenne, ha ő most csak úgy fogná magát és lelépne a francba. Nem túl árnyalt bemutatás, mit mondjak. A tizedik ilyennél már elég unalmassá válik a dolog.

airmax.jpgSuzanne Collins (fotó: Victoria Will, AP)

A korábbi részekben felvetett erkölcsi, időnként egyenesen filozófiai, leginkább a hatalommal, annak természetével, és a megtartására való törekvéssel és módszerekkel kapcsolatos kérdések sokkal kisebb hangsúlyt kapnak, mint kaphattak volna, vagy kapniuk kéne. Emellett a konkrét harci események bemutatása is teljes mértékben elnagyolt, Collins ezt igazán elspórolta az írás során, mint ahogyan a médiakritikai vonások is inkább súlytalanok, mint igazán gondolatébresztők. Ha pedig rátérek az igazán spoilerekben hemzsegő részre, az pedig nem más, mint a kötet második felének, azon belül is az utolsó néhány tíz oldal cselekményének az értékelése, amire leginkább a súlytalan, logikátlan, összecsapott és elbaltázott jelzőket lehetne aggatni. Nem hiába teszek most kivételt, és térek ki a történések konkrét bemutatására is, ami leginkább három elemben merül ki ezek pedig nem mások, mint: Prim halála, Gale felelőssége, és Katniss választása Peeta és Gale között.

Prim halálának ábrázolása annyira elrontott, hogy szinte nincs is: az író konkrétan tényleg nem írja le, hogy mi történik a zavaros események közepette, aztán egyszercsak rájövünk, hogy Katniss bizony elvesztette szeretett kishúgát, akiért konkrétan vállalta korábban, hogy részt vesz a Viadalon. Ez a nem-ábrázolás vezet a történések teljes átélhetetlenségéhez és súlytalanságához. Nem rendülünk meg. Aztán ez kiegészül azzal, hogy Katniss mindenért Gale-t teszi felelőssé, ő tervezte ugyanis a bombát, aminek a robbanásától Prim meghalt. Eszméletlenül életszerűtlen és buta fordulat ez, aminek erőltetettségét csak akkor értjük meg, amikor rájövünk, hogy mi az oka: egyedül annyi, hogy Katniss végül Peeta-t választhassa, ami a korábbi kb. ezer oldal történéseiből kiindulva teljesen érthetetlen lenne amúgy, egyértelmű ugyanis, hogy Gale az, akit főhősünknek választania kéne. Az utolsó oldal pedig valami teljesen giccses, csöpögős, értelmezhetetlen valamibe torkollik, és vége is az egésznek.

Néhány szót ejtve a filmváltozatokról: azok egységes színvonalúak, leszámítva persze, hogy a harmadik részből sikerült kettőt csinálni, biztos nem bevétel-duplázási céllal, erre még véletlenül se gondolnék. Persze így a cselekmény is unalmassá válik, a perceket azonban kiváló színészek játéka tölti ki, így a látványelemekkel kiegészülve élvezetes adaptációk születtek. Nem úgy, mint a trilógia befejező kötete. Nos, kedves Suzanne Collins, ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban elrontani egy sorozat befejezését, ezt egész egyszerűen tanítani kéne. Sikerült ugyanis egy persze nem gyökeresen új, de mégis izgalmas és elgondolkodtató YA-trilógiát úgy befejezni, hogy az olvasó leginkább azt érzi, bár soha ne is vette volna kézbe az első kötetet. Gratulálok!

10/5

Suzanne Collins: A kiválasztott
432 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Totth Benedek
Eredeti cím: Mockingjay

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr687454616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása