Régóta terveztem már olvasni valamit Salman Rushdie-tól, olyannyira, hogy Az éjfél gyermekei már a tavalyi várólista-csökkentésre kiválasztott tucat könyv között is helyet kapott, aztán végül mégsem került sor az elolvasására, így átkerült az idei tizenkettes mezőnybe.

Sir Salman Rushdie (1947-) indiai születésű brit író, aki talán leginkább a Sátáni versek című 1988-as regényét követő eseményekről híres, a mű megjelenését követően ugyanis Khomeini ajatollah kimondta rá a fatvát, azaz a halálos kiközösítést, Mohamed próféta tiszteletlen ábrázolása miatt. Az iráni vezető minden hithű muszlimot felszólított az író és a kiadók meggyilkolására, hárommillió dolláros vérdíjat tűzve ki a fejére. Rushdie emiatt bujkálásra kényszerült, amit legutóbbi, Joseph Anton című kötetében örökített meg.

Második, és egyben legjobbnak és legnagyobb hatásúnak tartott műve Az éjfél gyermekei, egy mágikus realista indiai nagyregény. Rushdie a könyvért elnyerte a Booker-díjat, majd 1993-ban a díj első 25 évének nyertesei közül is a legjobbnak választották a regényt. A történet főhőse Szálim, aki pontosan éjfélkor, India függetlenedésének pillanatában születik meg. Szálim különleges képesség birtokában van, képes behatolni mások gondolataiba, majd később a szaglása válik kifinomulttá, annyira, hogy még a képmutatás, a zsarnokság, vagy a tiltott szerelem szagát is képes felismerni.

Salman Rushdie (fotó: Andrew Winning, Reuters)

A regény Szalím nagyapjától indítva halad végig a szerteágazó családtörténeten, melyet a főhős idéz vissza, sajátos nézőpontot létrehozva ezzel: a visszaemlékezés születésének idősíkjában is gyakran megszakad a cselekmény, párbeszédek és a jelen történései tartóztatják fel a mesélőt, ez a történet ugyanis nem más, mint egzotikus mese.

Különleges párhuzamot jelent Szalím személye és India, a két egykorú gyermek; miközben a család története újra és újra összeolvad India történelmével: Rushdie zseniálisan fűzi össze a fikciót a valósággal. A történet tobzódik a különféle jelképekben és szimbólumokban, miközben a végletekig messzemenő realizmus keveredik a misztikummal.

Ezen a ponton kell röviden kitérni a magyar kiadás (Ulpius, 2007.) színvonalára, ami a kiadótól megszokott silány és pocsék jelzők környékén található. A közel 750 oldalas kötet, ami eredeti árán nem kevesebb, mint 4999 Ft-ot kóstált, ragasztva van, ennek köszönhetően nagyon elővigyázatos, de első olvasásra széthullik: a könyv utolsó 50 oldalát laponként olvastam el. A minőségi felülvizsgálat mellett egy átolvasás is ráférne a kötetre, sajtóhibák is akadnak bőven, de sajnos igényes irodalom újranyomásának "veszélye" nem fenyegeti a kiadót, az ugyanis elveszett a Szepesi Niki-kötetek és a Szürke50-klónok mocsarában.

Rushdie regényének olvasása túlzással ugyan, de olyan élmény volt, mint amilyen a kényszeritatás középkori vallató módszerének elszenvedése lehetett: a szájunk helyett a szemünkön át ömlik, tódul, hömpölyög befelé az áradat, India misztikummal elegyített világának folyama, ami nemcsak elsodor, de egy idő után fojtogatni is kezd. Az olvasó valamilyen sugallattól vezérelve mégis rendületlenül folytatja, egészen az utolsó széthullott papír sorainak elolvasásáig.

Az éjfél gyermekei nagyon jó könyv, bár nehéz olvasmány, megéri elolvasni, de a felfokozott várakozásaimat nem teljesítette maradéktalanul, zseniális vonásai mellett unalmasan, időnként már fájdalmasan hosszúra nyúlt. Annak ellenére, hogy mi mégsem lettünk igazán jóban, elolvasását ajánlom, bár az első Rushdie-kötet után részemről egy darabig várok, amíg folytatnám az írói életmű megismerését.

10/7

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
750 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007.
Fordította: Falvay Mihály
Eredeti cím: Midnight's Children