Már 2010-es magyarországi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre és olvasási várólistámra tettem, most pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár IV. kerületi tagkönyvtárának jóvoltából végre el is olvashattam. Olvasása a sűrűsödő vizsgák miatt kissé hosszabbra nyúlt a vártnál, de érdekes és hasznos olvasmánynak, az egyik vizsgámhoz pedig hatásos segítségnek bizonyult és csak egy kicsit nyújtott mást, mint amire előzetesen számítottam.

A szerző John O'Sullivan (1945-) brit újságíró, aki a 2006-ban megjelent könyv egyik főszereplőjének, Margaret Thatchernek volt egyik tanácsadója, annak miniszterelnöksége idején; így megfelelő rálátással és háttértudással rendelkezik a kor eseményeinek pontos bemutatásához.

De ki is pontosan a három főszereplő?
A könyv címének elnöke nem más, mint Ronald Reagan (1911 - 2004): az egykori hollywoodi filmszínész, majd politikus, Kalifornia állam kormányzója, 1981 és 1989 között pedig az Egyesült Államok 40. elnöke.
A pápa természetesen a lengyel II. János Pál, eredeti nevén Karol Józef Wojtyła (1920 - 2005), 1978-tól haláláig a katolikus egyház feje.
A miniszterelnök pedig a már említett Margaret Thatcher (1925-) brit konzervatív politikus, 1975 és 1990 között a brit Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság első és eddig egyetlen női miniszterelnöke, a "Vaslady".

"Reagannek minden írását áthatotta az amerikai erényekbe és az ország szabad népének erejébe vetett szilárd hit. A szovjet kommunizmusról éppen az ellenkezőjét gondolta: a kommunizmus "az elmebaj, de legalábbis a pillanatnyi elmezavar egyik formája", mely egy szép napon el fog tűnni a földről, mert ellentétes az emberi természettel."

John O'Sullivan könyve e három kulcsszereplő tevékenységén keresztül mutatja be a világpolitika történéseit az 1978-as pápaválasztástól, egészen a berlini fal leomlásáig. A kötet kifejezetten olvasmányos, könnyen olvasható, fajsúlyosabb témákat és nagyobb összefüggéseket is érthetően leíró, gazdagon lábjegyzetelt munka.

A szerző a három főhős bemutatása és posztjukra kerülésük történetének leírása után végigvezet minket a korszak fontosabb eseményein: a három vezetőt ért merényleteken; az afganisztáni háborún; a '80-as londoni iráni követség túszdrámáján; a lengyel ellenállás és a Szolidaritás megszerveződésén és tevékenységén; a lengyel szükségállapot bevezetésén; a pápa lengyelországi látogatásain; a Falkland-i háborún; az SDI meghirdetésén; Thatcher magyarországi látogatásán és végül a hidegháború lezárulásán, a kétpólusú világrend felbomlásán, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

"Vietnam a Szovjetunió ázsiai csatlós állama volt. Thatcher joggal kérdezte hát Koszigint, nem tudna-e Moszkva odahatni, hogy Hanoi bánjon emberségesebben az állampolgáraival, s ezzel állítsa meg a menekültek áradatát. Thatcher így írja le szovjet kollégájának reakcióját önéletrajzában: "Lefordították nekem, mit mondott: Ezek mind kábítószer-élvezők vagy bűnözők. Rákérdeztem: Csakugyan? Egymilliónyian? Annyira rossz a kommunizmus, hogy kábítószer kell az elviseléséhez, vagy muszáj lopni a megélhetésért? Koszigin azonnal ejtette a témát."

Előzetesen a pápa tevékenységét és a lengyelországi eseményeket bemutató részek érdekeltek leginkább - sajnos talán neki jut a legkevesebb szerep a könyvben. A második "helyezett" Thatcher előtt Reagan az, aki vitathatatlanul a mű főszereplője, az ő bel- és külpolitikai tevékenységének és ezek hatásainak elemzése a leghangsúlyosabb.

A kicsi, amiben mást nyújtott a könyv, mint ahogyan vártam pedig az, hogy én - a cím alapján - úgy gondoltam, hogy sokkal nagyobb szerep jut maguknak a szereplőknek, míg a valóság az, hogy itt a világpolitikai eseményeken van a fő hangsúly, természetesen bennük a három jelentős vezetővel.

"A keleti tömb kommunistái addigra belátták, hogy a rendszerük legitimitása szép lassan elpárolog. Próbáltak hát valami más után nézni, mivel a marxizmus mindinkább nevetség tárgya lett. Egyesek (...) a szélsőséges nacionalizmusban látták a kiutat. Mások tudomásul vették, hogy a modern korban egyedül a demokrácia biztosíthatja a legitimitást. Úgy gondolták, ők maguk szépen átnyergelhetnének a szociáldemokráciára, s ha előbb (természetesen) elveszítik az első többpárti választást, majd visszatérhetnek a hatalomba, miután az első demokratikus kormány nem tud megbirkózni azzal a katyvasszal, amit ők hagytak maguk után. (A következő évtizedben ez a magyar, cseh, szlovák és lengyel kommunistáknak rendre sikerült is.)"

Az amerikai és brit gazdaságpolitikai intézkedések számomra túlzott részletességű elemzése időnként untatott, de ez inkább az én hibám, mintsem a könyvé. Összességében elmondható; hogy Az elnök, a pápa és a miniszterelnök a kor kedvelői számára egy érdekes és kellemes olvasmány; ám elolvasása a kort kevésbé kedvelők számára is hasznos, hiszen egy olvasmányos könyvben, három igen karizmatikus vezető szerepén keresztül ismerhetik meg a korszak történéseit.
A könyv megjelenését a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatta.

Érdekességként álljon itt a könyv három főszereplőjének aláírása:

10/8

John O'Sullivan: Az elnök, a pápa és a miniszterelnök
358 oldal
Helikon - Heti Válasz, 2010.
Fordította: Árokszállásy Zoltán
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The President, the Pope and the Prime Minister, Regnery Publishing, Inc. 2006.