Librarium

Librarium

Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

2011. május 23. - winrudi

GAP-szindróma című könyvének magyarországi megjelenése alkalmából előadást és közönségtalálkozót is tart május 28-án 10 órától Budapesten, a CEU – Közép-Európai Egyetemen Dr. Natasha Campbell-McBride brit neurológus és táplálkozástudományi szakember. 

Az elmúlt évtizedekben közel 40-szeresére növekedett a gyermekeknél diagnosztizált autizmus, és növekedés tapasztalható olyan gyermekeket érintő tanulási és pszichológiai rendellenségeknél is, mint a figyelemzavar, a diszlexia, vagy a hiperaktivitás. A terület egyik elismert nemzetközi szakértője Campbell-McBride, aki azt követően kezdett el foglalkozni a gyermekeket érintő pszichológiai betegségekkel, hogy kisfiánál 3 éves korában autizmust diagnosztizáltak.

Mivel az akkori hagyományos orvostudomány nem látott reményt fia állapotának javítására, nem adta fel, hanem saját maga kezdte el kutatni a különböző gyógyítási módszereket. Gyermekének sikeres kezelése után visszatért az orvosi pályára és 1998-ban megalapította, az azóta világhírűvé vált Cambridge Táplálkozástudományi Klinikát. 

“Első pillantásra egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a könyv nekem is szól. Sem engem, sem családtagjaimat nem érintették a címlapon olvasható állapotok. Aztán Leányvári Enikő (a könyv első felének fordítója) javaslatára elkezdtem olvasni és rádöbbentem, hogy a téma sokkal közelebbről érint és sokkal érdekesebb, mint gondoltam. Ez a könyv biztosan a legjobb, amit valaha egészségről és táplálkozásról olvastam.
Kár, hogy a szerző kissé megtévesztő címet adott az írásának, mert ez a könyv mind-azoknak szól, akik törődnek az egészségükkel és próbálják megóvni azt. Válaszokat ad azoknak is, akik a nyugati világ étrendjén élve sokszor akaratukon kívül is mérgező anyagok káros hatásainak vannak kitéve.
A szerző rendkívül jól elmagyarázza, hogyan működik az emésztőredszer és hogyan tesszük tönkre azt a különböző ételekkel és életmódunkkal. Mindez hogyan öröklődhet tovább a következő generációkra. Ismerteti azt is, hogy a különböző betegségek és állapotok hogyan és miért alakulnak ki és elmagyarázza, hogyan gyógyíthatjuk meg az emésztőredszerünket és hogyan javíthatjuk természetes módon az immunrendszerünket és általános egészségi állapotunkat.
Ezt a könyvet MINDENKINEK el kell olvasnia, aki szem előtt tartja és meg akarja őrizni egészségét. Fontos olvasnivaló minden szülő számára, gyermeke egészségi állapotától függetlenül, különös tekintettel arra, hogy a mai világunk milyen elképesztően egészségtelen étrendet követ.”  

dr. Dietz Judit, Reneszánsz Kiadó

Campbell-McBride tapasztalatai szerint a diagnosztizált gyermekeket érintő pszichológiai zavarok száma jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Húsz év alatt közel 40-szeresére növekedett a gyermekeknél diagnosztizált autizmus, illetve minden nyolcadik gyermek asztmás, ami hatszoros növekedést jelent az elmúlt 25 évben. A szakember szerint ma minden 10 gyerek közül egy tanulási nehézségekkel - hiperaktivitással, figyelemzavarral, diszlexiával - küzd, és ezek a rendellenességek legtöbb esetben közvetlen és kimutatható kapcsolatban állnak az emésztőrendszer állapotával és az elfogyasztott ételek és italok összetételével.  

A neurológus úgy véli, hogy az általa "GAP-szindrómaként" leírt jelenség megfelelő diétával, méregtelenítéssel kezelhető. Több éves klinikai és személyes tapasztalatait 2004-ben foglalta össze közérthető kézikönyv formában, ami azóta Nagy-Britanniában 12 kiadást élt meg, és 6 más nyelv után most magyarul is megjelenik. A praktikus tanácsokkal, receptekkel kiegészített közérthető kiadvány Magyarországon május végétől kapható. 

A szakmai előadás és közönségtalálkozó helye és ideje:
(Előzetes regisztráció szükséges!)
2011. május 28. szombat, 10:00
CEU - Közép-Európai Egyetem (1051 Budapest, Nádor u. 9.)
Regisztráció: www.mamaguru.hu
A kiadó honlapja: www.reneszanszkiado.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr402926216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása